Anime Mixelések:

Kalandok a vérfarkas tanyán

Egy nap Ren és Tomoyo elindultak a szokásos kaland túrájukra. A szokatlan dolgok ott kezdődtek, hogy Ren nagyon hallgatag volt út közben. Tomoyo pedig érezte, hogy valaki követi őket. Mikor odaértek megszokott úticéljukhoz, a Vérfarkas tanyához,  hangokat hallottak a temető felől. Mind a ketten tisztán értették:

- Jöjj be és tárd fel a síromat, jöjj be és fejtsd meg a titkot…

És ezt körülbelül három-négyszer hallották egymás után. A kalandvágy és a kíváncsiság bevonzotta őket. Igaz hogy a hang nem árulta el konkrétan, hogy melyik sírhoz kell menniük, de mintha egy belső erő irányította volna őket, tudták merre kell menniük. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, mintha mind a ketten ugyanarra a dologra koncentrálnának. Egyszer csak rábukkantak egy gazzal benőtt, gondozatlan és eddig még nem látott sírra.(Ez náluk szokatlan volt, hiszen minden zegzugot ismertek és fel tudták idézni a sírok pontos helyét) De ezt még soha nem látták. Mintha most készült volna. De az nem lehet, hiszen mint említettem be volt nőve mindenféle gyommal. Ren és Tomoyo egymásra néztek és Ren végre a hosszas hallgatás után megszólalt:

-         Szerintem szedjük le a táblájáról a gazt, nézzük meg ki nyugszik itt, aztán majd kitaláljuk, hogy mit csináljuk.

-         Egyetértek- Bólintott Tomoyo.

Annyira sok volt a tennivaló mire szabaddá tudták tenni a feliratot, hogy beesteledett. Zseblámpa nem volt náluk, a temetőbe meg köztudottan nincsenek lámpák, ezért nem tudták elolvasni, amiért ennyit dolgoztak.

- Semmi pánik, majd holnap visszajövünk és elolvassuk-javasolta Tomoyo.

Hazamentek és vártak…

Eljött a reggel. Ren és Tomoyo óriási lelkesedéssel indultak vissza a temetőbe. Az óriási szó alatt azt értem, hogy végig futották a távot. De hatalmas elkeseredésükre a tegnap helyrepofozott sír már nem volt ott. Nem  tudták, hogy most sírjanak, vagy nevessenek. végül Ren meglátott kb. 10 méterrel előttük egy olyan területet, ahol frissen volt feltúrva a föld. Egymásra néztek és odarohantak. Nem voltak elég óvatosak és azon kapták magukat, hogy zuhannak. Mikor végre talajt ért a lábuk, a föld kezdte őket betemetni. Mikor már csak épphogy az orruk volt kint a földből, valaki ledobott nekik egy kötelet. Ösztönszerűen megragadták. És az utolsó percben megmenekültek. Legalábbis azt hitték… A kötél másik végén ugyanis nem egy ember állt, de nem is állat. Egy csuklyás alak, akinek csak a keze látszott, amivel a kötelet fogta. De ez is éppen elég volt ahhoz, futásnak eredjenek. Az ismeretlen lénynek megközelítőleg 10 centis körmei voltak és bőr helyett valami felismerhetetlen borította kézfejét. Ren és Tomoyo tehát futottak ahogy csak bírtak, de a temető tele van kiálló gyökerekkel ezért Tomoyo akkorát esett az egyikben, hogy elájult. Ren visszafordult hozzá, de ekkor a távolból sikítást hallott. Gondolta, hogy ez csak a szörnytől származhat. De ekkor az a „távol” hirtelen nagyon is közelnek tűnt. Ezért Rennek nem volt más választása futott tovább és Tomoyot húzta maga után a földön. 100 méter múlva Ren feladta. Megállt és lerogyott a földre… Átgondolta eddigi életét, kalandjait Tomoyoval és felkészült a kegyetlen halálra. Becsukta a szemét, összeszorította a fogait és várt, tudta, hogy nemsokára beéri az üldözője és elbánik mindkettőjükkel. De nem így történt. Mikor néhány perces várakozás után hátranézett csak a háborítatlan temető csöndje fogadta. Félve nézett szét, arra számítva, hogy a csuklyás alak esetleg másfelől támad, de mikor látta, hogy nincs veszély, lerogyott Tomoyo mellé és próbálta magához téríteni. Hosszas próbálkozás után végre sikerült. Tomoyo felült és értetlenül nézett Renre.

-         Mi történt? –kérdezte riadtan. Közben a fájdalom kiült az arcára, hiszen az imént  Ren végighúzta majdnem az egész temetőn. Épp bőrfelület alig maradt a karján és a lábán.

-         Ren hallgatott, majd ennyit mondott: Megmenekültünk…

Tomoyonak beugrott, hogy ki elől menekültek meg, és hogy szerezte sérüléseit.

Nem kérdezett többet, inkább azt javasolta, hogy most menjenek haza, pihenjék ki magukat, hiszen Ren is rendesen elfáradt.

Tomoyo óriási szerencséjére éjszaka meglátogatta őt YokoBiyomon és meggyógyította a sebeit. Így hát másnap újult erővel, bár félelemmel tértek vissza a vérfarkas tanyára. A sír most ott állt, ahol két napja találták. Ren értetlenül kérdezte:

- Ez a sír szórakozik velünk?

 Megpillantották a sírfeliratot. Tomoyo remegő hangon idézte:

-         Itt nyugszik… Elszorult a torka, de remegő hangon folytatta… Ren (YANG) Ichijouji (1990. Május 6----2005. Július 12-ig) és Tomoyo Daiduoji (1991. Május 3----2005. Július 12-ig). Szívünkben örökre élni fogtok.

Hallhatóan nyeltek egyet.  És megjegyezték:

-         De hiszen Július 12-e ma van. –mondta Ren

-         Én is észrevettem. – suttogta Tomoyo. Ezek szerint mi MA fogunk meghalni.

Épphogy ezt kimondta, azt érezték, mintha a nyakukba lehelne valaki. Hátranézetek, és a csuklyás alakkal találták szemben magukat. Teljes gyorsasággal futni kezdtek, de üldözőjük gyorsabbnak bizonyult. Megragadta őket nyakuknál fogva és lerántotta  a saját sírjukba. Egy föld alatti zugban eszméltek fel, ahol már alig volt levegő. És nem voltak egyedül. A testüket kukacok borították mindenütt. Menekülni próbáltak, de kezük-lábuk meg volt kötözve. A csuklyás alak is ott állt előttük és valamit motyogott. Mintha a kukacoknak parancsolna, hiszen minden mondata végén a férgek egyre hevesebben próbáltak befurakodni Ren és Tomoyo bőre alá. Ren az ájulás szélén állt, de még ennyit ki tudott nyögni:

-         Ha már meghalunk, legalább hagy lássuk meg gyilkosunk arcát.

A lény bólintott, majd ocsmány kezeivel a csuklyáihoz kapott. Ren megbánta, hogy ezt mondta, mert félt a látványtól. Mind a ketten összeszorították szemeiket. A szörny most először érthetően megszólalt:

-         Kinyithatjátok a szemeiteket!
 A fogvatarójuk nem volt más, mint a Béke-telep démona, aki magának akarja megszerezni ezt a temetőt  abból a célból, hogy az ott lévő elveszett lelkeket feltámassza és gonosszá tegye őket. E gonosz teremtésnek szeme kifehéredett, arca tiszta heg volt. Ijesztő látvány, de mit vártak egy élő halottól. Mert igen… Ez köztudott volt Ren És Tomoyo számára is, hogy ez a lény egy zombi. A sötét alak illendően bemutatkozott:

- A nevem Hooded. És most megöllek mindkettőtöket!

Ren sikított. Egy kukac befurakodta magát a jobb karján a kézfejébe, ami azt jelenti, hogy az az ocsmány állat most az ereken keresztül egészen a szívig fogja felküszködni magát, ahol mérget fecskendez a test motorjába, a szívbe… De a segítség épp időben érkezett. Megjelentek a Béke-telep (Vérfarkas tanya) védőszellemei. Azok a halálból visszatért farkasok, akik a Béke-telepet védelmezik és megölik az olyan gonosztevőket, mint Hooded. Végre sikerült sarokba szorítaniuk. Ketten voltak a védőszellemek és egyszerre támadtak. Egyik a jobb, másik a bal oldalról kezdte harapni a csuklyás nyakát. Nem kellett sok idő és fájdalmas üvöltés rázta meg a temető csöndjét. Hooded nyaki ütőerei szétpattantak. Mindent vér terített be, még Ren és Tomoyo arcát is. Miután holtan összecsuklott, a két farkas úgy távozott, mint aki jól végezte dolgát. Ren és Tomoyo le akarták rázni magukról a kukacokat, amikor észrevették, hogy azok már nincsenek ott. Gazdájuk halálával ők is megsemmisültek, aminek Ren nagyon örült. Tomoyo remegő hangot szólt Rennek:

-         Nem akarom az örömödet elrontani, de Hooded is eltűnt. Így nem tudjuk bebizonyítani mindenkinek, hogy mi folyik itt.

-         Engem már az sem érdekel - mondta nyugodt hangon Ren. A lényeg, hogy megmenekültünk.

Kimásztak a föld alól és elkezdték keresni azt a sírkövet, amibe a saját nevük volt vésve. Meg is találták, de a kőtábla immár üres volt. Ren és Tomoyo egymásra néztek és nevettek egyet.

-         Na, talán menjünk haza és pihenjük ki a történteket- javasolta Ren.

Elindultak kifele a temetőből. Mikor kiléptek a kapun Tomoyo megszólalt:

-     Ugye azért holnap is jövünk? …

By: Tomoyo Daiduoji